A hajdúszoboszlói Bocskai Stadionban
többször is jártam a kilencvenes évek végén, de ugye akkor még nem koncentráltam
a fényképezésre. Később is kijutottam párszor a fürdővárosba, de nem fotózni,
majd 2009-ben és 2014-ben fényképezőt is vittem magammal, mert ekkor már égett
bennem a stadion látogatási láz. Sajnos mind a kétszer rossz időpontot
választottam, mert nem jutottam be a lelátóra, így az fényképezetlen maradt
részemről. Szerencsére a kilencvenes évekből Nagy Balázs, Dihen Tibi és Sándor
Misi is készített képeket a az akkor még működő szoboszlói ultraéletről, így
nekem is lett értékelhető felvételem ebből az időszakból és ami még fontosabb
az egyetlen lelátóról. A tavalyi évben az a nagy szerencse ért, hogy több
barátom és ismerősöm is megkeresett, hogy ha akarom, akkor tudnak nekem küldeni
sportpályákról, stadionokról régebbi vagy akár új képeket, feltéve, hogy tudom
használni őket. Eleinte sokat gondolkodtam, hogy mit tegyek, de végül arra az
elhatározásra jutottam, ha valaki veszi a fáradtságot és elküldi nekem az adott
pályákról készített saját felvételeit, akkor azokat én ki fogom tenni az
oldalra, megköszönve ezzel a segítséget és természetesen színesítve a
képrovatot. A mostani képeket Sándor Misi barátom közbenjárásával kaptam Hajdúszoboszlóról,
és a két sorozat között 13 év telt el, így szépen kivehető a lelátó
székezésében beállt változás. Az első sorozat 2003-ban készült, ekkor a
fapadokat felváltó, kék és fehér támla nélküli székek (padok) voltak a
hosszanti betonlelátón, a képeket Kulcsár Zsoltnak köszönhetem, köszönet jár
árte. A 2016-as második eresztésen már a vadonatúj kék és fehér támlás székek
láthatók a beton lelátón, igaz a széleken ekkor még mutatkozott belőlük egy kis
hiány. Ezeket a képeket Szilágyi Tibornak, köszönhetem, köszönhetjük.
Hajdúszoboszló
Bocskai Stadion
2003
Kép: Kulcsár Zsolt / Sándor Mihály
2016
Kép: Szilágyi Tibor / Sándor Mihály
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése