A Kecskeméti TE csapatát pár éve
lerendezte az MLSZ, mondhatni egy tollvonással tűntette el a lila-fehér
egyletet az NBI-ből 2015-ben. Ennek köszönhetően a 2011-ben még kupagyőztes gárda
az első osztály miliőjéből a megyei bajnokság valós világába csöppent. A nem
éppen sportszerű döntéssorozat utóhatásaként a Széktói Stadion látogatottsága
is visszaesett és nem csak a hazai drukkerek alacsonyabb létszáma miatt, hanem
az ellenfél táborainak hiánya miatt is. A debreceni drukkerek legnagyobb része szeret
Kecskemétre járni, így örömére szolgált a cívis fanoknak, hogy a KTE száműzése
után pár évvel, egy másik fronton (női kézilabda) jutott fel az első osztályba
egy helyi gárda, így újra lehet rendszeres túrákat szervezni
"Kecsenyétre". Az idei bajnokság legelején már utazhatott is a
piros-fehér kompánia a Messzi István sportcsarnokba, de sajnos egy időben
lépett fel a két Lokomotív, így a többség maradt a hazai meccsen a
labdarúgókkal. Feifer Dani és kisbusznyi társa viszont nekivágott a túrának,
ami a bejegyzés szempontjából azért lényeges, mert idejük lévén, amolyan
nosztalgiázás gyanánt a csarnok előtt ellátogattak a stadionhoz és a legnagyobb
örömömre Danika nem pihentette a kezét és a sör helyett (vagy mellett)
kattintott párat a szentélyről. Ennek a pár kockának köszönhetően az
"ínségesebb" időkből is lesz felvétel a KTE fellegvárról és
remélhetőleg a következő fotózásra már újra az NBI-ben kerül sor egy KTE - DVSC
meccs kapcsán.
Kecskemét - Széktói Stadion (2017)
Kép: Feifer Dániel
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése