Colchesterben a rögbisek egy igen
nagy területet birtokolnak a Mill Roadon. A négy edzőpálya már felkerült a
blogra, de most eljött az ideje, hogy a centerpályáról és a másik négy pályáról
is ejtsek pár szót és tegyek fel pár képet. A klubépület előtt, korláttal félig
körbekapva, néhány kandeláberrel ellátva terül el a központi pálya, amely
különösebb extrák nélkül áll a Colchester RFC csapatának rendelkezésére. A
centerpályán körbe három másik grund szolgálja a felkészülést és az utánpótlás
nevelést, amelyek épp kisebb felújításon esnek át, ugyanis a kapukat
rögzítették éppen újra. A negyedik nagypálya egy kicsi távolabb, egy szép sövénnyel
körbevéve volt kialakítva, de a kapuk itt is hiányoztak. Mindent összevetve
kilenc rögbi, két krikett és pár teniszpálya van a Mill Road Sports Groundon,
amely komplexum egy-egy nagyobb klubnak is becsületére válna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése