Sirok községben még soha nem
jártam, így ha nincs Pecás barátom a mai napig semmit nem tudok a település
labdarúgásáról, a helyi Vasasról és a Felsősirokon található sportpályáról.
Most is csak részinformációkat sikerült szereznem az egykori Mátravidéki Fémművek csapatának utódjáról, de az hamar kiderült, hogy a helyiek az 1967-ben megyei
bajnokságot nyert és NBIII-ba jutott gárdára a legbüszkébbek. Három évig
szerepelt az akkori negyedik vonalban a csapat, ahol egy megszerzett hetedik
hely jelentette a csúcsot. Aztán tíz évre rá a fiatalok jutottak be az ország
legjobb nyolc csapata közé az ifjúsági kupában, így rájuk is méltán büszke a
helyi közösség. 1985-ben újra sikerült megnyerni a megyei küzdelmeket, így a
Vasas ténylegesen is a harmadik vonalba jutott, igaz oda csak átszállójegyet
váltottak. Az ezredfordulót a megyei harmadik vonalban élték meg, majd a
2007-es megszűnésig a megye II-ben koptatták a gyepet. Sajnos azóta eltűntek a
futball térképről, de szerencsére a sportpálya még áll és ha nem is kiváló a
gyepminőség, azért kaszálva van és egyelőre a korlátok, kispadok, kerítések is
egyben vannak. A klubház, a kocsma a Siroki Vasas ereklyéit őrzik és Mészáros
úrnak köszönhetően ezeket én is megtekinthettem. Jó volt látni, még így
közvetetten is, hogy van ahol próbálják védeni az értékeket, a hagyományokat,
kár hogy mindehhez tíz éve már nem társul egy igazi labdarúgócsapat.
A képekért köszönet Pecás
barátomnak, nélküle ez a bejegyzés nem születhetett volna meg.
Sirok - Siroki Sportpálya
Kép: Mészáros László
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése