A DVSC sálaim száma lassan eléri
a 200-at, de mostanság kevés olyan darabhoz jutok, amely igazán megdobná a gyűjteményt.
Az első 5 piros-fehér kellék a labdarúgóknak készült különböző időkben és hasonló
verziókkal már rendelkezem, csak a rojtok színe, a bajnoki év vagy éppen az
ellenfél volt más a korábbi változatokon. Külön köszönet Gordinak, Sacának és
Kiss Józsefnek, mert nélkülük nem sikerült volna beszerezni ezen darabokat. Az
utolsó kettő a kézilabdás lányoknak készül és kicsit különlegesebbnek
számítanak. A 1987-es bajnokcsapat előtt tisztelgő sál sajnos az "egy
kaptafa" vonalat követi, de a múltidézés miatt, ez így is egy egyedibb darabnak
számít, ráadásul nem is készült belőle túl sok. Köszönet érte Gellén
Bandibának. Az utolsó selyem a tavalyi MK négyes döntőre készült a csapat
gondozásában, szerencsére eltettek nekem is egyet, hogy ezzel is színesedjen a
gyűjteményem. Köszönet érte Gordinak és Lokiscsabinak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése