Az első látogatásom a Sandhurst
Memorial Parkba csak a véletlennek volt köszönhető, amikor is hazatérőben
Farnboroughból a helyi sporttelep mellett mentem el. Nosza, gondoltam egy
merészet és befordultam az akkor éppen zsúfolt parkolóba, hogy egy gyors
fényképezést megtudjak ejteni. Akkor még nem sejtettem, hogy igen sok pálya van
itt kialakítva, főleg a labdarúgóknak. Idő híján futtában csináltam csak a
képeket, így pár labdarúgópálya ki is maradt a szórásból, de a mostani
bejegyzés szempontjából ezek nem is annyira fontosak, hiszen a grund egyetlen
krikettpályája szerencsére nem kerülte el a figyelmemet. A Sandhurst Cricket
Club otthona ugyan nem ad sok különlegességet, de a klubházukat nem rég
renoválták, így legalább az megér egy kis körbejárást. A játéktérnek csak a közepe
szabad, ugyanis a két széle egyben két labdarúgó edzőpálya része is, így ott
dupla a kihasználtsága a gyepnek, ami meg is látszik a területen. Ez a fajta
megosztottság gyakori a kisebb klubok esetében és én ugyan jobban szeretem, ha
egy adott sportpályát csak egy klub és csak egy sportra használ, sajnos nincs
mit tenni, el kell fogadni, hogy ez Angliában sokszor nem így van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése