A sorozat zárásaként újabb három
pálya következik, amelyből az egyik, egy számomra igen tetszetős grund Marlow
városából.
Az Alfred Davis Memorial Groundon
már nem először jártam Marlowban, amely a település legszebb és legnagyobb pályája,
de ez nem meglepő, mert a kék-fehérek is sokkal népszerűbbek a helyi United
csapatánál. A pályáról már nem nagyon tudok újat írni, hiszen legalább kétszer
szerepelt már az oldalon, így csak ismétlem magam, miszerint minden groundhoppernek
érdemes ellátogatni egyszer a városba és megtekinteni a muzeális jellegű
tribünt. Én szerencsés vagyok, mert a jelenlegi tartózkodási helyemhez közel
található ez a grund, így akkor csodálom meg, amikor csak szeretném.
Milton Keynesbe mindenki az új MK
Stadion miatt látogat, de én már azt annyiszor láttam, hogy valami kisebb után
néztem a település szélén. Meg is találtam magamnak a megfelelőt a Manor Ground
személyében, így már robogtam is kifelé Bletchleybe. A pálya épp átalakítson
esett át, legalábbis remélem, mert a környezet inkább emlékeztetett egy
csatatérre, mint igazi labdarúgó pályára. A fő tribün ugyan állt és láthatóan
minden rendben volt vele, de a játéktér körbekerítésén épp dolgoztak, mint
ahogy a túloldali hosszanti lelátón is, ahol egyszerűen nem volt befedve (még)
a nézőtér. Kérdés, hogy épp munka közben érkeztem, vagy egyszerűen így maradt a
pálya valami oknál fogva. A lényeg, hogy nagyon ráférne a rendezés,
karbantartás (vagy ezek befejezése) a területre, hiszen a Bletchley Town
mellett ebben az esztendőben (2014) a Buckhingham Town is itt rendezi hazai
meccseit.
Oxfordban is sikerült már a
nagyobb pályákat megtekintenem, így következő lépésként a kisebb létesítmények
jöhettek számításba. Ebből az egyik, a Rover Sports and Social Club, vagy ha
úgy jobban tetszik a Roman Way Sports Ground, ahol a centerpálya mellett edző
és krikettpályák is vannak, de még egy Bowling Green is található a
sporttelepen. Sajnos az egész egységet nem sikerült kellőképpen lefényképeznem,
mert egy hatalmas sorompó zárta el az utamat, amin biztonsági őrök ellenőrizték
a ki és bejutást. Mivel nekem nem volt engedélyem a behajtásra kénytelen voltam
a kocsit letenni a szomszédos utcában és onnan fotózni. A centerpályával nem is
volt gond, de a többi eléggé messze esett ettől a résztől. Mivel most pont a fő
pályáról születik a bejegyzés, nyugodtan írhatom, hogy ezzel szerencsém voltam,
hisz a főút közelsége miatt kényelmesen készíthettem a képeimet a korláttal
körbevett pályáról és a szürkére mázolt fedett tribünről. Nem panaszkodom, lehetett
volna rosszabb is a helyzetem. A legjobb például az lett volna, ha a többi
páyláról is hasonlóan jó és közeli képeket készíthettem volna.
Marlow - Alfred Davis Memorial Ground (Marlow FC):
Milton Keynes - Manor Field (Bletchley Town FC / Buckingham Town FC):
Oxford - Rover SSC Ground / Roman WS Ground (Oxford ULFC / Rover Colwey SSC):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése