2015 előtt már jártam egyszer a
Boyn Grove krikettpályánál, de akkor csak a véletlennek köszönhettem a
találkozást, most viszont tudatosan kocsikáztam arra, azzal a céllal, hogy
bejutva a sporttelepre jobb képeket tudjak készíteni mint korábban. Ez nem jött
össze, mert közelebb ismét nem jutottam a klubházhoz, így csak kapun kívülről
csináltam felvételeket. Kissé csalódott voltam, hiszen többnyire ugyanolyan képeket
tudtam készíteni mint ezelőtt, mondhatni adtam egy pofont annak a bizonyosnak.
Nem ezért jöttem, de így jártam, talán majd máskor, egy szerencsésebb időpontban
komolyabb bepillantást nyerek a Boyne Hill Cricket Club életébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése