A tavalyi nyaralásunk egyik
állomása Kalkan volt Törökországban, így már a foglalás után tudtam, hogy újra
a Dalaman BS komplexuma mellett fogok elhaladni és kis szerencsével még a
levegőből is lencsevégre kaphatom a sporttelepet. Szerencsében nem volt hiány,
mivel ragyogó napsütésben szálltunk le a dalamani reptéren, így az ablakon
keresztül sikerül pár képet készítenem felülről. A szokásos procedúra
(útlevélvizsgálat, csomagfelvétel) után taxival mentünk a szálláshely felé,
amely során sikerült pár értékelhetőbb képet készítenem a stadionról és a
kiszolgáló egységekről. A pár évvel ezelőtt tapasztalt kopárabb körítés a
mostani vizitkor már nem látszott, inkább az tűnt fel, hogy szépen rendbe van
téve a centerpálya környéke. Sok időt nem töltöttünk a fényképezéssel, hiszen a
túra most nem erről szólt, csak összekötve egy kicsit a kellemest a még kellemesebbel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése