Az Aircraft stadion után
következzenek most a kisebb pályák a sporttelepről. Szám szerint három szimpla
pálya van még a területen, ebből kettő a labdarúgást, egy pedig a rögbit
hivatott szolgálni. Ez utóbbiról nem sokat lehet elmondani. A sporttelep hátuljában
lett kialakítva és jelenleg nem használják éles meccsekre, csak edzésre. A
felfestések hiánya is ezt hivatott alátámasztani, de szerencsére a kapuk még
állnak, így tippelés helyett pontosan meg lehet állapítani hol van a játéktér.
A focistáknál az első számú edzőpálya teljese pompájában virít. A felfestések
mellett a kapuk is állnak, sőt pár kihelyezett kandeláber segítségével a
tréninghez kellő világítást is tudnak teremteni. A kettesszámú edzőpálya
viszont már csak nyomaiban felfedezhető, itt már sem a festés, sem a kapuk nem
jelzik, hol állt a játéktér, azt már csak feltételezni lehet. Összességében egy
tökéletes, egy félig még funkcionáló és egy teljesen "forgalomból
kivont" tréning grund volt 2014-ben az Aircraft Parkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése