Aldershot egy jól feltérképezett
hely lett általam, pedig elsődlegesen nem szándékoztam sok időt tölteni a
városban. A sors mégis úgy hozta, hogy volt időm körbejárni a nagyobb pályák
mellett a kisebbeket is. Egy ilyen kirándulás keretén belül tévedtem el a
Claycart Roadra, ahol egy már alig használt labdarúgó grund osztozkodik egy
krikettpályával. A felfestések, kapuk és egyéb kellékek teljes hiánya miatt,
sok fényképezni valóm nem volt, így átsétáltam a túloldalra, ahol a Rushmoor
Saints FC hazai grundja volt kialakítva. Sajnos a téli szünet miatt a pálya itt
is elég elhanyagoltnak tűnt, azaz hiányoztak a kapuk, de legalább a felfestést
és a pálya körvonalait itt-ott fel lehetett fedezni. Ráadásul a közelben lévő
Wellington szobornak köszönhetően felülről is remek képeket lehetett készíteni
a játéktérről. A terület amúgy labdarúgó pályákban nagyon is gazdag, hiszen az
említett két pályán kívül a Fleet Roadon négy is található, valamint a
szomszédban üzemel az Aldershot Town ifjúsági központja, akik szintén
rendelkeznek egy féltucatnyi pályával, de erről majd később, egy újabb
bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése