A QPR egy szimpatikus londoni
csapat, mondhatni az angol főváros számomra legkedveltebb csapata, így a
klub sáljait is előszeretettel tudom a gyűjteményemben. Rajongónak, vagy
fanatikusnak természetesen ettől még nem számítók és a szimpátia ellenére
különösebb hangsúlyt sem fektetek az újabb sálak beszerzésére vagy az esetleges
Loftus Road-i látogatásokra. Ez a négy darab is nemrég került hozzám, az
utolsó, "bajnoki" győzelemre kiadott példányból mindjárt lett is
kettő. Az első három mindegyike kicsit korosabb, így azok értéke jóval
"súlyosabb" mint a negyediké és belőlük csak egy-egy van. A lényeg,
hogy most már nálam ékeskednek, amiért igazán hálás lehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése