2010-ben valakinek eszébe ötlött, hogy a szomszédos
Nyíregyházán is van egy jobb stadion a Debreceninél, így amíg az UEFA engedi nem lenne muszáj
Budapestre utaznia a debreceni csapatnak és a szurkolóknak. Azért a 2010-es BL selejtezőt még a Szuszában
vívta meg a Loki, majd jött a Litex Lovech elleni EL play-off, amelyre már a
szabolcsi megyeszékhelyen került sor.
A debütáló meccsre meglepetésre csak 15 Litex szurkoló érkezett.
5 volt a vendég szektorban és még 10-en a tribünön üldögéltek. Nagy csalódás
volt ez a fellépés egy bolgár csoporttól. A sikeres továbbjutás után már Nyíregyháza sem volt alkalmas
a csoportmeccsekre, így a következő három találkozót (Harkov, PSV, Sampdoria)
ismét csak a fővárosba vívta meg a debreceni csapat.
Kép. www.ultrashun.slx.hu
A 2012-13-as BL selejtezőt viszont ismét Nyíregyházán kezdte a DVSC, és az albán Skenderbau Korce érkezett Szabolcsba. Az albánok negatív megnyilvánulásai
miatt a rendőrség különös figyelmet fordított a bekísérésükre. Nem is volt
semmi esemény az utcán, a yardok szépen lebiztosítottak mindent. A
vendégszektorban 80-an Hófarkas szurkolt, és egy görögtűz bevetésére is tellett
az erejükből, amiért a rendezőséggel volt külön menetük a szektorban. Nem
voltak rosszak, de azért látszik, hogy van még hová fejlődniük.
Kép: Csuti
A következő körben 120 vendégszurkoló érkezett a találkozóra,
és igen színes volt a felhozatal, hiszen a Borisoviak mellett a fehérorosz
Dinamo Brest és Dinamo Minsk huligánjai is képviselték magukat, valamint itt
voltak a Piast Gliwice és Mlawianka Mlawa szurkolók is a barátság jegyében Lengyelországból. A
szurkolásuk nem volt rossz, és még egy kisebb látványra is futotta lengetősök
bevetésével. A találkozón szinte végig szurkoltak, majd ünnepelték a
továbbjutás. Egy kamikaze akciót leszámítva békésen távoztak a városból.
Kép: Csuti
A belgák 100-an érkeztek és két híresebb lepedőjük is feltűnt
a vendégben: East Side és Brugge Casual Firm. Pár rigmus és a kerítés gólok
utáni megmászásán kívül más említésre méltó nem történt a szektoruban.
Kép: Csuti
Az utolsó nyíregyházi meccsre meglepetésre 100 norvég
érkezett, de a nagy létszám nem takart jó fellépést. A kerítésre három kisebb
lobogó került, a szurkolásuk pedig nagyon gyenge volt, pedig ők jutottak tovább
a következő körbe.
Ezzel a meccsel egy évtizedes tortúra ért véget a debreceni
csapat és szurkolói számára, hiszen az Új Nagyerdei Stadion átadásával a
nemzetközi meccsek is visszatértek a Hajdúságba.
Kép. www.haon.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése