Miután 2005-ben a DVSC felállhatott a dobogó legmagasabb fokára mindenki BL lázban égett a városban. A jókedv viszont hamar elszállt, mert az UEFA pályabejárói közölték, hogy maximum az első fordulóban rendezhet a Loki otthon meccset, aztán keresni kell egy, a játékra alkalmas stadiont. A Hajduk Split meglepően sima kiejtése utáni örömbe, már jött is az üröm, mert a Manchester United gárdáját csak Budapesten fogadhatta a piros-fehér gárda.
A fővárosba 800 vörös ördög érkezett és örömmel
konstatálták, hogy Zalaegerszeg után a Debrecen is ugyanabban a fővárosi
stadionban látja vendégül őket. A találkozó előtt nyugisan italoztak az egész
városban, majd ugyanilyen csendesen elfoglalták a vendégszektort. A kerítést a megszokott
lepedőikkel díszítették fel, köztük a magyar MU szurkolói egyesületek
molinóival, de a meccs alatt egy hang nem hagyta el a torkukat. A végén
azért csak előadtak egy dalt, majd vedeltek tovább a fővárosban.
Kép: Derencsényi István
A 2005-ös budapesti kitérő után sokáig nem kellett utaznia a
fővárosban a debreceni drukkereknek, mert többnyire az első körben kizúgott a csapat
a Bajnokok Ligája vagy Európa Liga selejtezőiben. A nagy visszatérésre 2009-ben
került sor, amikor két hazai meccs után a play-offra már nem volt alkalmas az
Oláh Gábor utcai stadion. Költözni kellett, és immár azzal a tudattal, ha
kiveri a debreceni csapat a Levszkit, akkor a DVSC legnagyobb nemzetközi sikerét a
Fővárosban kell tovább vívni.
A Szófiaiak 800-an érkeztek. A többségük csak a meccsre
esett be. Volt pár kisebb-nagyobb csoport, akik fővárosban egerésztek, és bele
is futottak a szintén nézelődő ferencvárosi huligánokba. A stadion környékén
nem volt semmi említésre méltó, a rendőrök uralták a terepet. A szektorukat
teljesen kidekorálták, de jutottak zászlók a fejek fölé és rudakra is. Szilárdan
hittek a csapatuk továbbjutásában, így félmeztelenül tomboltak a szektorban. A
magyar gólok kicsit lehűtötték a lelkesedést, majd különösebb bonyodalmak nélkül
távoztak Magyarországról a vereség keserű ízével.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
A csoportkör első fordulójában a francia Lyon csapatát csak
kétszázan kísérték el, és ebből is csak 15-20 fő képviselt komolyabb szurkolói
scénát. A többség lógó sálakban, mezekben, mint jóllakott VIP vendégek
üldögéltek a kisebbik vendégszektorban. Szurkolás szinte semmi, pedig rúgtak négy gólt. Gyenge fellépés, egy elismert francia brigádtól.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
A következő körben 1.500 lila-fehér érkezett Budapestre, és
pár óvatlan csoportocska belefutott a Debreceniek kószáló alakulataiba. A
vendégben minden fontosabb csoport képviseltette magát és az olaszokon kívül
rengeteg hívük érkezett a környező országokból is. A tábor közepén egy 2-300
fős mag végig szurkolt. Előkerült pár kisebb lengetős is, amivel színesítették a műsort.
A hazaiakkal nem foglalkoztak, élvezték a gólgazdag meccset és a keleti
feelinget. Velük volt pár veronai cimbora és a Torcida Verde Liszabonból.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
A következő kanyarban 2.800 angol érkezett a magyar fővárosba és jó szokásukhoz
híven elárasztották a tereket, a kocsmákat. Nem volt semmi rendzavarás a
meccs előtt, senki nem kereste se így, se úgy az angolok társaságát. A
stadionban kaptak egy dupla szektort, amit teljesen felaggattak a megszokott
lepedőikkel, közte a magyar liverpooliak zászlóval. Nagy szurkolásról vagy
kiváló hangulatról nem beszélhetünk a soraikban 2x elénekelték a „You’ll never
walk alone-t!” és nézték a dögunalmas meccset.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
A BL csoportkör után a következő évben szinte elvárás lett
Debrecenben, hogy újra megismételjék a sikert, de ehhez a Baselnek is volt pár
szava és jó sok gólja. A találkozóra Budapesten került sor, de nem a megszokott
beton hodályban, hanem az újpestiek szentélyében.
A svájciak 150-en érkeztek, de nagyon nem kószáltak a
városban. A tribünön kaptak egy szektort, így oda vackolták be magukat, de a
drapijaikat inkább kézben tartották. Rengeteg kisebb lengetőst hoztak magukkal
és szurkoltak becsülettel, amit segített a csapatuk sima győzelme. Kisebb
pirotechnikát is alkalmaztak és az utolsó percekben már teljes extázisban
tomboltak.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
A BL csoportkör ugyan nem jött össze, de az Európa Ligába bejutott a DVSC, így az újabb sikereket ismét csak a fővárosban
kellett ünnepelni.
Az első fordulóban 80-an ukrán érkezett Harkovból, köztük a
nyugaton dolgozó vendégmunkások hadával. Pár fontosabb csoport lepedője is feltűnt a
vendégben és szurkoltak becsülettel. Egy tüzet is elszórtak a második góljuk
után, aminek lett következménye. A rendezők előállították az elkövetőt, ami miatt volt egy kis hajbakapás. A kedélyek lecsillapodása után nem tért vissza a jó hangulat a soraikba, de a sok góljukat csak megünnepelték
egy-egy rigmussal.
Kép: www.haon.hu
Eindhovenből 350 holland futball turista érkezett. Olyanok
voltak mint válogatott meccsen, annyi különbséggel, hogy most nem narancsban
pompáztak. Élvezték az olcsó kaját, piát, nőket, majd egy szerény győzelemmel
és gyenge szurkolói fellépéssel távoztak is Budapestről.
Kép: www.ultrashun.slx.hu
Az utolsó fordulóban, egy már teljesen lényegtelen meccsre 300 Doritás érkezett, a
fagyos decemberi napon. Minden fontosabb genovai csoport képviseltette magát, és
a szurkolásukkal sem volt gond, pedig a csapatuk elég gyenge napot fogott ki.
Pár lengetőst és kétrudast bevetettek, illetve tiltakoztak a szurkolói kártya
ellen. Nem volt rossz fellépés ez az olaszoktól.
Kép: www.fototifo.it
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése