2014. december 29., hétfő

Pallagi Sportpálya - Debrecen


Az általános iskolai tanulmányaim befejezése után Pallagra kerültem szakközépiskolába, ahol nagyszerű éveket töltöttem és sok mindent köszönhetek ennek a pár esztendőnek. Párom mellett rengeteg baráti kapcsolatom is ide vezethető vissza, és ebből adódóan a DVSC meccseit is innen kezdtem el aktívan látogatni. Az egykori Gazdasági Akadémia rendelkezett egy Debreceni GASE nevezetű sportegyesülettel, de az én időmben már nem volt aktív sportélet Pallagon. A sportpálya ellenben még állt, és számtalanszor vívtunk ott nagy csatákat egy-egy testnevelés órán, más osztályok ellenében. A füvön előszeretettel izzadtunk, ellenben a játéktéren körbefutó salakkal, ahol a futásé volt a főszerep. Az iskoláról és a sportpályáról rengeteg emlékem van, így ha otthon járok és van elég időm, akkor ki szoktam nézni egy kis nosztalgiázásra. Legutóbb 2013-ban tettem ezt és készítettem felvételeket a környék "sportéletéről".



hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése