2014. november 16., vasárnap

Hillingdon - Farm Park


A Farm Park apró stadionja egy újabb hillingdoni kirándulás eredménye. Az AFC Hayes otthonául szolgáló létesítmény érdekessége, hogy a klubépülete közvetlen a "főút" mellett van kialakítva a kevés számú parkolóval egyetemben, míg a stadionhoz be kellett sétálni a mögötte lévő erdős ligetbe. Ott aztán egy igazi kis "szentély" tárult az ember szeme elé, már amennyire a kerítés, sövény és a fasor alkotta kordonon keresztül látni lehet. A kapuk zárva voltak ottjártamkor, de szerencsére akadt egy nagyobb földhányás, amire felállva simán betekintést nyertem a lelátókra és a játéktérre. Két kisebb, de fedett állóhely mellett a tribün rész volt nagyobb és székezett, de a befogadó képessége így sem haladta meg az 1.500 főt. Az AFC Hayes nagy csapata mellett a fiatalokkal foglalkozó Brook House FC is itt rúgja a bőrgolyót, így egy-egy hétvégén mozgalmas az élet a Farm Parkban, főleg hogy a szomszédos rögbisek mellett is ki van alakítva három pálya a focistáknak.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése