2014. február 5., szerda

Jegyek - Ferencváros


A budapesti zöld-fehérekhez kezdetben nagyon nehezen utazott a cívis kompánia, csak úgy mint a legtöbb vidéki alakulat. Ami azért is volt meglepő mert a kilencvenes években nagyon nem volt mitől tartani, hiszen az egyik legbiztonságosabb vendégszektort pont az Üllői úton alakították ki. Többnyire az odaúttal sem volt gond, mert a rendőrök már idejében felszedték a vendégszurkolókat, így a bejutás szinte mindig simán megtörtént, még nagyobb tömeg esetén is, de részünkről erre csak később került sor. A kilencvenes években alig tucatnyian vagy jobb esetben egy esetleg két busszal jutottunk el a mára már lebontott zöld-fehér szentélybe. Én a fontosabb budapesti pályák közül ide jutottam el legkésőbb, így az első jegyem 1998 őszéről származik, de aztán gyorsan jött a következő, mely éppen a Fradi 100 éves jubileumi éve volt, amit a jegyen szépen fel is tüntettek. Innen nem volt megállás, a három évnyi szünettől eltekintve (amikor a Fradit kizárták) majdnem minden évről van jegyem az Üllői úti vendégszektorból, természetesen csak azokról a meccsekről ahol a DVSC volt az ellenfél. Az utolsó biléta 2012 novemberi, ami azért jelentős mert ez volt az utolsó  FTC - DVSC meccs a közben Albert Flórián nevét viselő Üllői úti stadionban. A következő úgy néz ki még a Népstadionból kerülhet a birtokomba, hiszen az új létesítmény csak 2014 augusztusában fog elkészülni és addig még van egy randevúnk és csak azután jöhetnek az új stadion, új jegyei!














hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése