2026. január 29., csütörtök

Helyzetjelentés

Helyzetjelentés.

Aki követi az oldalaimat az láthatta, hogy a tavalyi évem nem épp úgy alakult, ahogy terveztem, de a felmerülő nehézségeket leküzdve még vagyok.

Igaz már nem a régi formában. A korábbi rendelkezésemre álló szabadidő "átalakulása" után ugyanis arra az elhatározásra jutottam, hogy a két Facebook oldal szerkesztését abbahagyom, ami meg is történt szeptember környékén.

Az év persze még nem így indult, az elején még próbáltam rendezni a sorokat minden fronton, de ahogy teltek a hetek és hónapok, be kellett látnom, hogy ez bizony nem fog olyan könnyen menni. Aztán sajnos olyan dolgok is történtek, ami miatt egy rövid időre teljesen le kellett állnom, de még abból is volt visszaút. Az újrakezdés örömteli volt és sok erőt adott, de pár hónap elteltével ugyanúgy jelentkezett a korábban már felmerülő időhiány, így született meg a döntés augusztus végén: csak a blogok maradnak.

Azóta újabb hónapok teltek el és én szép csendesen dolgozom a háttérben, immár csak a két alap fronton, ahol a tavaly ilyenkor elkezdett és átalakított "rendszert" folytatom.

A Hancsi78 Groundhopper & Collector oldalra töltöm fel a sál és zászló gyűjteményem régi darabjait, 2024-ig bezárólag. Azért csak addig, mert az elmúlt évet még a háttérben sem sikerült rendeznem. Tavaly januárban még úgy terveztem, hogy az archivált képanyag mellett a 2025-ös pályalátogatásaim immár frissiben felkerülnek, de ebből végül semmi nem lett, talán a 2026-os esztendő másképp alakul. Az már csak további álom kategória, hogy az eddig ide még fel nem kerülő, 2019-2024 (most már 2019-2025) közötti képeim is "feltöltődjenek" valamikor, hogy aztán a korábbi anyagokra is jusson egy kis idő.

Az "Egy életen át" oldalon nem volt nagy pörgés tavaly. Néhány, a debreceni lelátót érintő visszaemlékezés mellett, csak két komolyabb bejegyzés és két jól sikerült interjú adta a tartalmat. Ezen mindenféleképpen szeretnék változtatni, hisz rengeteg minden van a tarsolyban, igaz csak félkész állapotban.

Látjuk majd mire jut idő és mire lesz elég ez az esztendő. Ígérni semmit nem tudok, mert nem csak rajtam múlik.


hancsi78