Oldalak
▼
2023. december 31., vasárnap
2023. december 28., csütörtök
Cricket - Nem használt pályák
Kicsit visszakanyarodva
az időben, most két olyan sporttelep következik, ahol az egykor aranybetűkkel
írt krikett-sport teljesen kikopott és a pályák helyét is más labdás sportágak
vették át.
Cheltenhamban már több
mint tíz évvel ezelőtt jártam, de a két krikettmező már akkor sem volt meg a
Newlands Parkban. A sporttelepet teljes egészében a rögbi uralja, így a „tojáslabdások”
számára kialakított játékterekkel van tele az egész komplexum. Az egykori
krikettpályákra már szinte semmi nem is emlékeztet.
Cheltenham - Newlands Park (2013)
hancsi78
2023. december 25., hétfő
2023. december 20., szerda
Idegen Tollakkal - Wembley
A blog átalakítása, átalakulása tart már egy ideje, de ebből az
olvasó vajmi keveset érzékel. Az persze feltűnő, hogy egy jó ideje csak
alapjáraton pörögnek a bejegyzések, aminek köszönhetően jókora háttéranyag
gyűlt fel, és ez mind-mind megosztásra vár. A saját magam által készített képek
mellett az olvasóktól, barátoktól kapott felvételek mennyisége is igen
terjedelmes lett, ami miatt ezt a részt is teljesen új szisztéma szerint kell
rendeznem. Viszont idő híján ez roppantul lassan és nehézkesen halad előre,
sőt, inkább csak arra vár, hogy egyszer majd neki kezdjek. Addig már
eljutottam, hogy a "Csak nekem!" főcímet felváltotta az "Idegen
Tollakkal", de sajnos a kapott anyag elég nehézkesen kerül fel, mivel a
rendezés, rendszerezés hatalmas munkájába egyelőre csak alapszinten fogtam bele
és még a régi képsorokkal sem haladok szinte sehova. Szóval a magam által
kialakított katyvazt nem akarnám tetézni újabb képsorokkal, így egyelőre
pihennek a „fiók” mélyén. A beküldött anyag persze nem vész el, a facebook
oldalon folyamatosak róla a bejegyzések és ígérem egyszer majd ide is eljutnak.
Hogy mégis legyen némi frissítés ezen a részen –és ezt a kis mentegetőző írást
is megtudjam írni- egy 2018-es képsorozat következik a Wembley Stadionról, ahol
akkor épp a Tottenham Hotspur játszotta hazai meccseit. Köszönet a képekért
Páfránynak.
hancsi78
London - Wembley Stadion
2018
hancsi78
2023. december 17., vasárnap
Enfield Football - Brimsdown
2018-ban a CONIFA VB alatt jártam többször is London enfieldi részén, és
amikor volt egy kis plusz időm próbáltam felfedezni 1-2 környékbeli pályát is a
Queen Elizabeth II stadionon kívül. Egyik ilyen alkalommal a Brimsdown Sports
Ground felé vettem az irányt, abban reménykedve, hogy még felújítás előtt
megtekinthetem a létesítményt. Megmondom őszintén a környék nem nyerte el a
tetszésemet, aztán, ami a stadionnál fogadott az csak tovább erősítette bennem
a kialakult nem éppen kedvező véleményt. A grundot ugyanis nemhogy elkezdték
volna felújítani, hanem hagyták lepusztulni az egészet, amit csak tetőzött, a
pályán kialakított vashulladék és építési törmelék lerakat. A hátsó parkolóhoz
vezető kapukat pár használtautó zárta le és a táblákon hirdetett biztonsági szolgálat
plakátja, inkább sugallta azt, hogy ne gyere közelebb, mert lelövőnk, mint azt,
hogy megvédjük ezt az egykori futball szentély értékeit. Egy biztos, a
Brimsdown FC ekkor már a szomszédos, szimpla pályán játszotta a meccseit, de az
időközben itt otthonra lelő két török gyökerű emigráns csapat (Yalova FC és Yeni
Bogazici FC) sem itt fogadta már az ellenfeleit.
hancsi78
London - Enfield
Brimsdown Sports Ground
2018
hancsi78