hancsi78
Oldalak
2022. november 29., kedd
Marlow - Higginson Park
hancsi78
2022. november 22., kedd
Skót Füves Kispályák II.
A második négy pálya közül az első Lybster falujában volt, stílusosan a
Village Road mellett. A nagypálya tövében kialakított grund szépen karban volt
tartva, de a kapuk bizony itt is csak meccsek, edzések alkalmával voltak
kihelyezve, illetve, ha valaki kint felejtette. Én ez utóbbi szerencsével
éltem, így mindjárt pálya formája volt a játéktérnek.
A Moss Side Parkban, Nairn városában már csak a füves kicsi áll, de az
stabilan, fixen, állandóan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kis grund
egy nagypálya szerepét vette át, ugyanis az egykori hasznos nagy játéktér ilyen
picire zsugorodott össze 2018-ra.
Thurso-ban a Sir George's Parkban is állt egy kis természetes füves pálya,
igaz a kapukat itt is ki és behordták alkalomtól függően. Szerencsémre, amikor
ott kocsikáztam el, épp kint voltak, így egy jól kinéző kis grund képkockáival
gazdagodtam a stadion melletti füves területről.
Waterside-ban nem volt választás, mert nem volt más, csak a kis füves. Az
is több mint valószínű, hogy ez a grund csak a helyiek sportszeretetének
köszönheti a létét, lévén semmiféle sportegyesületet nem fedeztem fel a
környéken. A grundon kívül nem is volt más
a folyóparton és a felfedezését is csak a véletlennek köszönhetem.
2022. november 15., kedd
Skót Füves Kispályák I.
A természetes füves, állandó kialakítású kispályák napjainkban elég ritkák. Helyüket felváltották a műfüves kis dühöngők, illetve az ideiglenesen kimért grundok, amelyek hol láthatók, hol meg nem egy adott sporttelepen. Most Skócia hegyei és völgyei közötti barangolásom során felfedezett 2x4 darab kis eredeti zöld játéktér következik.
Ardesier-ben a centerpálya végében volt egykoron egy fix grund, de a
2018-as vizitemkor már csak egy otthagyott, árván álldogáló kaput csodálhattam
meg. Kár érte, igazán pazar látványt nyújtott volna a tengerparton, ha még
teljes egészében áll a grund.
A Brora Primary School Ground sporttelepén egy ideiglenes kis zöld csodának
is akad hely. Sajnos fix kapuk híján, ez a pálya hol látható, hol nem. Amikor
ott jártam, akkor éppen a "nem látható" jelző volt érvényben.
Castletown-ban, a Harbour Road-on már több szerencsével jártam, ott épp
kint voltak a kapuk, így a pálya is jól látható és behatárolható volt, még
számomra is.
Dunnetben is hasonló volt a helyzet, csak annyi kis differenciával, hogy ez
egy állandóra kimért és felkapuzott grund volt, így az év 365 napjában megcsodálható
volt közvetlenül a nagypálya mellett.
Ardersier - Cromal Recreation Ground (2018):
hancsi78
2022. november 7., hétfő
Beach Volleyball - Spanyolország
Nem vagyok nagy strandröplabda rajongó, de mint a legtöbb típusú pályát, ezen
homokos sportalkalmatosságokat sem hagyom ki a szórásból, feltéve, hogy
belefutok egybe. Nem sűrűn, de beleszoktam, most a spanyol „belefutásaim” során
érintett pályákból következzen néhány.
Lanzarote szigetén a HD Hotel Sunconnect szállodájában vettünk ki szobát
egy rövidke nyaralás alkalmával, így a hozzátartozó két strandröplabda-pálya
természetesen megörökítésre került. A hotel maga Costa Teguise tengerparti
részén volt, így maga a telewpülés is feliratkozott ezzel "groundhopping"
listámra. Még a szigeten maradva El Golfo sziklás tengerpartján sétálva magával
ragadott egy pálya, amelyet az alkalom szült és csoda, hogy a felállítók
találtak egy alkalmas helyet a grund kialakítására. Ugorjunk a Kanári-szigetekről
a Beleár-szigetekre és látogassuk meg Menorcán, az egykori főváros (Ciutadella
de Manorca) Son Mercal stadionját. Ott a létesítmény hátsó részén volt
kialakítva egy röpipálya, amelyet csak akkor vettem észre, amikor a stadionról
készített képeket elemeztem. A pályát már akkor (2017) sem használták
röplabdázásra. A csomókban növő gaz és a háló hiánya ugyanis erre utalt. A
pálya további és egyben jelenlegi sorsa egyelőre ismeretlen számomra. Majd, ha
egyszer visszamegyek Menorcára akkor újra szemügyre veszem.
Fuertaventura / Costa Teguise - HD Hotel Sunconnect:
hancsi78
2022. november 3., csütörtök
Canal Park Inverness
hancsi78