Az Egyesült Királyságban az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a
szintetikus, műfüves, műborítású, multifunkcionális pályák. Személy szerint a
műfüves és egyéb más műanyag pályákkal semmi gondom, de a multifunkcionális
szerepvállalástól kiver a víz. Egyszerűen jobban szeretem, amikor egy pálya
külön ad otthont a focinak, rögbinek, gyeplabdának és a többinek. Ugyanez igaz
a kicsikre is. Egy teniszpálya nekem legyen teniszpálya és ne tegyenek rá kosárpalánkokat,
meg kiskapukat. Persze tudom, hogy ez csak álom, de én jobb szeretem, amikor
egy pályának, sőt, egy sporttelepnek csak egy sport a profilja.
Most egy kis "synthetic pitch" kaland következik, régebbről,
hiszen ezekenél a pályáknál már nem most jártam, csak most jött el az idő, hogy
felkerüljenek a blogra.
Seafordban a The Down Leisure Centre sportközpontját üzemeltető cég
határozta el, hogy épít egy szép nagy műfüves pályát a komplexum mellé. A
játéktér akkora, hogy a kriketten kívül bármelyik másik, nagy labdás sport
könnyűszerrel játszható rajta. St. Albans Clarence Park sporttelepén a
műborítású pályát a helyi gyephokicsapat használja. Nem kell osztozni, mert a
kerítésen belül a többi sportnak is van saját grundja, stadionja. Itt már
jártam kétszer is, de elsőre nem jutottam a sövényen túl (pontosabban akkor még
nem szenteltem nagy figyelmet a pályák külön fotózásának), de másodjára már
ezzel sem volt gond és lett egy szép sorozatom erről a játéktérről is.
Wexhamban szerencsém volt, mert a helyi sulihoz tartozó "műpálya"
könnyen fényképezhető volt a kapun kívülről is, így nem hagytam ki a
lehetőséget és fel is vettem a "listámra". Woodmansterne-ben a krikett
és rögbipályákból van dömping, de amikor ott jártam épp a műfüvest fejezték be,
amely a helyi gyephoki (Purley Walcountians HC) és lacrosse (Walcountians Blues
LC) kluboknak adott vadiúj otthont, még 2015-ben.
Seaford - The Down Leisure Centre (2017):
St. Albans - Clarence Park (2010 / 2014):
Wexham - Wexham Schools Ground (2018):
Woodmansterne - Clockhouse Ground (2015):
hancsi78