Még 2016-ban történt, amikor egy kirándulás mellékszálaként Andover
városába érkeztem, és ha már ott jártam elkocsikáztam a Portway Stadionhoz is.
Sajnos sok szerencsével nem jártam a pályát illetően, ugyanis egy kapu elzárta
a bejutási lehetőséget, így mindössze kerítésen kívüli képkészítésre volt
lehetőségem, ami eléggé egyoldalúvá tette a "munkámat". Körbejárni se
tudtam a létesítményt, lévén kerítések, és erős fás, bokros, sövényes
burjánzás vette körbe a másik három oldalt. Ezt figyelembe véve örülhettem a
kapu felöli rálátásnak, hisz így legalább valami meg is maradt számomra a
Portway Stadionból. Talán majd egy következő alkalommal. Talán egy meccsnapon,
majd több szerencsével járok.
Oldalak
2022. július 30., szombat
Portway Stadion Andover
2022. július 27., szerda
Apoel Training Center
Ciprusi körút, 2019. március. Ekkor történt, hogy feladva a nyári napozás
lehetőségét, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy kihasználva a kora tavaszi
kellemes hőmérsékletet, egy egyhetes autóbérlős, szigetbejárós napot tervezünk
az egyik kedvenc nyaraló helyünkre. Így jött el a 2019-es esztendő és mi már
repültünk is, majd kocsiba pattantunk, bejárva ezzel a sziget apraja és nagyját,
hogy rengeteg élménnyel gazdagodjunk, amit nekem tetézett a közben meglátogatott
sok sportpálya és stadion. Mivel voltunk már korábban is Cipruson, így ekkor
csak a számunkra ismeretlenebb területekre vezetett az utunk. Az egyik ilyen terület
Nicosia (vagy ha jobban tetszik Lefkosia) volt, ahol feltett szándékunk volt
átsétálni az északi oldalra, hogy lássuk azt a különbséget, amiről
mindig-mindenki beszél, ha Ciprus kerül szóba. Láttuk, nagy élmény volt! Csak
ajánlani tudom mindenkinek, ha teheti, látogassa meg a fővárost és sétáljon át
a török oldalra, mert megéri. Vissza a sporttelepekhez, a fővárosi nagy
stadionok mellett menetvonalon az Apoel Training Center-be is belefutottam, ami
miatt most ez a bejegyzés is megszületett. Mivel csak érintettük a komplexumot
részletes képek nem készültek, csak amolyan futó kaland volt ez részemről, de
egy bejegyzést azért megérdemel.
hancsi78
2022. július 25., hétfő
OOCC - Potters Bar
hancsi78
2022. július 9., szombat
London - Linford Cristie Stadion
Amikor Londonba elsőnek vizitáltam, akkor a nagyobb fővárosi egyesületek és stadionok mellett az atlétikából ismerős Linford Cristie nevével fémjelzett stadion volt, ami leginkább megragadta a fantáziám. Gondoltam egy merészet és háttérbe szorítva több nagyobb angol létesítményt Hammersmith and City-be vonultam és lencsevégre, pontosabban csak fél lencsevégre kaptam az Atlétikai Stadion köré épült Linford Cristie Outdoor Sports Centre-t. Akkor még kevésbé voltam alapos, így 2018-ban gondoltam egy még merészebbet és bekocsikáztam a létesítményhez, hogy ezúttal részletesebben lefotózhassam. A környék nem bizalomgerjesztő! A parkoló rész inkább egy gettóra hajaz, illetve a stadion külső része sem azt mutatja, hogy itt egy működő sporttelep áll. Szerencsére a bejutással nem volt gond, hisz az ide bejegyzett sportegyesületek mellett az amatőr sportolók is nyugodtan bemehetnek használni a futópályát és a szabadtéri kondiparkot, így a magamfajta stadionlátogató elől is elgördülnek az akadályok. Mivel a pálya elsősorban a környékbeli atletizálóknak épült, a fő bérlő is a Thames Valley Harriers AC, illetve a centerpálya mellé felépített műborítású grundot már évtizedek óta a PHC Chiswick gyephokicsapata használja. Viszont ezúttal már a stadion közepén lévő labdarúgópálya sem csak alkalmi vendégeket fogadott, hanem a Kensington Borough FC, Kensington Dragons FC és a London United FC csapata is itt (vagy a szomszédos labdarúgópályákon) fogadja/fogadta az ellenfeleit. A nagypályák mellett bitumenes és műborítású kicsik is vannak még a sporttelepen, amelyek focira, kosárlabdára és netballra voltak szakosítva. Az élmény nagyszerű volt. Újra láttam egy általam valamiért kedvelt sporttelepet és örömmel állapítottam meg, hogy a külcsín és a környezet nem minden, a belső értékek igen is sokat számítanak.
hancsi78
2022. július 1., péntek
Henley - Jubilee Park
hancsi78