A negyedik részben az
öt helyett csak három sporttelep következik, de itt most minden egyesület három
kispályát is fenntart, igaz mindegyiket csak ideiglenes jelleggel.
Cirencester - Corinium Stadion (2015):
hancsi78
A negyedik részben az
öt helyett csak három sporttelep következik, de itt most minden egyesület három
kispályát is fenntart, igaz mindegyiket csak ideiglenes jelleggel.
A sorozat harmadik részében az eddig megszokott séma szerint újabb öt sporttelep füves kispályái következnek, de az eddigiektől eltérően most csak egy-egy természet adta és ember által felszerelt grund következik sporttelepenként. Pár helyen többször is megfordultam az elmúlt évek alatt, így onnan a képek is sokszorozódnak.
Watfordban, a Woodside Playing Field pályáinál még 2014-ben jártam, így az állandó kapukkal felszerelt kispálya is ekkor került lencsevégre. Akkor még elég sűrűn lehetett ilyeneket találni, de manapság már igen ritka, ha valahol fix kapukkal van felszerelve egy kicsi grund. Welvyn Garden City-ben is hasonló volt a helyzet, annyi volt a különbség csak, hogy mindössze a stadion és a kispálya alkotta a sporttelep részét. Weston Turville-ben is a fix kapukra esküsznek, így a rögbipályák mellett 2018-ban még állt az ezekkel felszerelt füves kis grund. Ott jártamkor épp fiatalok sátoroztak a szép zöld gyepen. Wexham School Ground-on már a füves területek multifunkcionális kihasználására törekedtek, így az ottani kispályára a meccset játszani akarok vonszolták ki a kapukat, így a pálya csak ideiglenesen használt kategória. Flackwell Heath-ben az egykori krikettmező helyén manapság már csak alkalmi sportélet folyik, ha nem számoljuk bele az állandóra kialakított tenisz és bowling green pályákat. A kriketterek már csak maximum személyi edzésekre jönnek ide, de egy kispályát alkalmi jelleggel még feltudnak állítani a Straight Bit Recreational Ground üzemeltetői, viszont erre igen ritkán kerül csak sor, így a terület többnyire csak családi, baráti piknikek és különböző vásárok helyszíne.A második részben ismét 5 sporttelep 10 füves kispályája következik.
Egy komolyabb, kilenc részes sorozat keretében következzenek most azok a füves kispályák, amelyek egy-egy adott sporttelep részét képezik ugyan, de többnyire csak ideiglenes, alkalmi jelleggel vannak kialakítva az utánpótlásban érdekelt focista palánták nevelésére és éles bevetésére. A pályák számszerűsítésénél két szempontot veszek figyelembe: az egyik, amikor az adott klub tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy a sporttelep melyik területén vannak kimérve ezek a grundok, a másik, amikor szabad szemmel, személyes élmény és látvány alapján tudom beazonosítani őket. Az első részben 5 sporttelep 10 pályája kerül terítékre lévén mindegyik klubnak 2-2 ilyen kisebb pályája van (volt?) a területén.
A Farnham Royalban található Farnham Parkban történtek változások az
elmúlt években. Az első és legszembetűnőbb, hogy a helyi baseball élet virágzik,
így már négy pálya az ő igényüket és kényelmüket szolgálja, ebből kettő már
igen komoly kialakítású és ennek a bővítésnek esett áldozatul a sporttelep 6-os
számú labdarúgó pályája. Siránkozni persze nincs okok a labdarúgás
szerelmeseinek sem a területen, mert a centerpálya mellett a másik 5 pálya él
és virult, sőt a 2018-as vizitem alkalmával úgy nézett ki állandósították a
játéktereket, míg a krikett teljesen háttérbe szorulni látszott, csak nyomaiban
volt már felfedezhető az egykori két ovális. A régi pályák mellett az új 6-os
számút a 4-5-ös mellett kapott teret, míg a 7-es a haldokló rögbisek
edzőpályája mellett lett kialakítva. 2018-ban négy bérlője is volt a pályáknak
a Taplow Boys FC, Hedgerley FC, Phoenix Old Boys FC, Mercium United FC
személyében, de a Slough Town ifistái is megfordulnak elvétve a grundokon. A
terület hatalmas, a pályák nagy része rendezett a foci és baseball vonalon,
egyedül az egykori tenisz és kispályák vannak legatyásodva, illetve a rögbi
részre is ráférne egy kis frissítés, a Bowling Green már évek óta csak parkoló,
de összességében ez még mindig egy szép sporttelep.
La Graciosa szigetén ugyan még sose jártam, de ez a parányi kis
"kopasz" paradicsom egész közel fekszik Lanzarote szigetéhez, ahol
viszont már volt szerencsém megfordulni. Az ottani Miradol del Rio "hegyi
kilátót" megmászva remek rálátás nyílik a kis szomszédra, amely a Kanári
Szigetek nyolcadik lakott szigete és 2018-óta önálló közigazgatással bír. Igaz
se reptér, se kiépített közút nincs ezen kopár helyen, közlekedni is főleg
kerékpárral lehet és az "édesvizet" is csövön kapja a nagytestvértől,
azért a világ legcsodálatosabb játékának szorítanak helyet a kissziget
legnagyobb településén Caleta del Sebo-n is. Sajnos a földes nagypálya már a
múlté, de helyette van egy kisebb döngölt kialakítva és egy keményborítású
modernebb is elfér mellette. Ezek a grundok a helyiek mellett az idelátogató
nagyszámú turista sportigényeit is hivatottak kiszolgálni, feltéve hogy
maradnak és sportolni is van kedvük ezen idő alatt. Egyszer talán megadatik,
hogy közelebbről is megcsodálhassam a szigetet és a pályákat, addig viszont
maradnak a távoli képek egy nem túl távoli nyaralásról.