2018-ban végre eljutottam Eastleigh városába, ahol a Silverlake
Stadionra voltam kíváncsi, de ha már addig elutaztam, nem hagyhattam ki a
szomszédos Wellington Sports Ground területét sem, amely jóval nagyobb
kiterjedésű volt, mint a labdarúgó szomszédok komplexuma. A WSG területén hat
tenisz, hat rögbi, két foci, egy szintetikus gyephoki és két krikettpálya is
található, azaz nem mondhatni, hogy elaprózzák a sportpályák kérdését a
"wellingtonnál". Most ez utóbbi, azaz a két krikettpálya kerül bejegyzésre,
amelyek szépen elkülönülve, pár méteres szintkülönbséggel voltak kialakítva, de
mind a kettőbe beleértek a rögbi és focipályák. Az egyes számú pályán maga a
Wellington Sports Ground klubépülete volt a pavilon is, így egy szép és
modern krikettmezőre tekinthettünk le, ha a kettes pályáról fényképeztünk
vissza. A második számú grund gyepminősége semmiben nem maradt el az egyestől,
de itt értelemszerűen csak egy kicsi, de igen tetszetős fából készült pavilon
szolgálta a csapatokat, akik feltételezésem szerint remekül érezhetik magukat
egy ilyen nagyszerű létesítmény falai között.
Oldalak
2020. november 27., péntek
Cricket - Wellington Sports Ground
2020. november 24., kedd
Füves Kispályák - Riverwoods & Goldstar Ground
A füves kispályák sorában Felixstowe legnagyobb sporttelepére érkezünk a
Dellwood Avenue-ra, vagy művészibb nevén a Goldstar Ground-ra. Itt a helyi kis
labdarúgó szentély mellett egy ovális kriketmező is megtalálható, amelyet négy
füves kispálya ölel körbe, legalábbis a felfestésük erről tanúskodott. Viszont
mint oly sok esetben ezen kispályák itt is csak ideiglenesen kimért játékterek
voltak, de 2016-ban biztosan léteztek és használatban is voltak.
Marlow - Riverwoods (2018) - Small Grass Pitch 4x:
hancsi78
2020. november 22., vasárnap
Idegen tollakkal - Kruje
2020. november 21., szombat
EPF - Donkey Lane Rugby
hancsi78
2020. november 19., csütörtök
Füves Kispályák - Hillingdon & Enfield
Hillingdon és Enfield
bővelkedik zöld területben, így parkokban és természetesen füves pályákban is.
Ebből következik most egy csokorra való természetes füves kis zöld grund.
Hillingdon (London) - Grosvenor Vale (2017):
hancsi78
2020. november 16., hétfő
Kispályák - Ciprus II.
Omodos - Omodos Gymnasium Sports Ground:
hancsi78
Kispályák - Ciprus I.
A nagypályák után
térjünk át a kispályákra két bejegyzés erejéig, amikor is pár ciprusi grund
kerül terítékre a legutolsó (2019-es) nyaralásom emlékeként.
Az első két pálya
Geroskipou nyaraló övezetéből jön, amely város a paphosi régióban várja a turistákat.
A Constantinou Bros Asimina Suits, vagyis a Pioneer Beach Hotel kemény borítású
kispályája csak a szálloda látogatói számára volt elérhető, így még a fényképezése
is nehézkes volt, mondhatni nem is nagyon sikerült, mert csak a tenisz és
strandröplabda pályákig jutottam, amikor bezárta kapuit a
"lehetőség". Az innen egy sarokra lévő Poseidonos területén viszont
nem voltak ilyen korlátozások és kedvemre fényképezhettem a hely egyetlen
homokos, azaz strandfoci pályáját. Sajnos még szezon előtt voltunk, így a grund
nem teljes pompájában állt, de nekem már így is nagyon tetszett.
Ayia Napa városában a
Vassos Nissi Plage Hotel kemény borítású pályájánál sem voltak korlátozó
tényezők, hacsak a kerítést és a rajta található reklámokat nem említem, így
itt is nyugodtan kontárkodhattam a kamerámmal.
Geroskipou - Constantinou Bros Asimina Suits / Pioneer Beach Hotel:
hancsi78
2020. november 14., szombat
Cricket - UK
Ahogy a rögbire, úgy a krikettre sem fektetek nagy hangsúlyt, ha nem Angliában és nem a környéken járok, hanem valami messzebbi helyre vezényel a sors keze. Mondhatni sem Skócia, sem Észak Írország és még csak nem is Wales az a hely, ahová krikettpályákat járók fényképezni. Persze a szerencse olykor mellém szegődik és ha nem is tökéletes szögben, de esélyt ad, hogy készítsek pár fényképet a helyi parafás grundokról is. Fort Augustus a Loch Ness-i tó bevezető szakaszán található és méltán híres "vízlépcsőjéről" nevezetes. Azt már csak kevesen sejtik, hogy innen pár méterre van a The Highland Club oválisa, amelyet Abbey Ground néven is jegyeznek. A pályához nem köthető hazai gárda, itt inkább amolyan turista jelleggel kriketteznek az alkalmi elit csapatok. Az Észak-skóciai Nairn városában a megyei, azaz a Nairn Country Cricket Club egy szép pályán, a tengerpart közvetlen közelében ütögeti a parafagolyókat. Az elhelyezkedése miatt egyből belopta magát a szívembe így az egyik kedvenc "nemangol" kirkettpályám lett. Észak Írországban még csak Belfastban jártam és akkor is csak a futball stadionokra jutott idő (igaz nem elég), így a helyi krikettéletet meg se tudtam csodálni. Sajnos ez a Blanchflower Park Playing Fields mezőire is igaz volt, hisz annyi sportteleppel ellentétben ez zárva volt aznap az északír fővárosban. A walesi St. Davids-ben található Milland Parkhoz sem jutottam közel, így csak egy távoli fotón látható pár rögbikapu teteje mutatja, hogy hol lehetett körülbelül a helyi krikettpálya.
2020. november 12., csütörtök
Middlesex Stadion 2017
2020. november 11., szerda
UK Rugby - Belfast & Thurso
Belfast - Banchflower Park Playing Fields (2014)
hancsi78