hancsi78
Oldalak
▼
2019. szeptember 27., péntek
Chelsea 8x
A Chelsea sáljaim szépen
gyarapodtak ez elmúlt esztendőkben így már 31 darab büszke tulajdonosa vagyok. A
gyors gyarapodás nem meglepő, hiszen lépten-nyomon belebotlik az ember London
egyik legnépszerűbb csapatának ereklyéibe. Viszont meglepő is egyben, hiszen
nem rendezek nagy hajtóvadászatot ezen kék-fehér nyakbavalók felkutatására, megszerzésére,
csak magamat adva elteszem azt, ami szembe jön velem és kikerülni már nem
tudom. Ennek a szisztémának köszönhetően újabb nyolc kék sál került a birtokomba,
színesítve, inkább bővítve a már meglévő angol részleget.
hancsi78
hancsi78
Ridlins End - Stevenage
2017-ben határoztuk el, hogy le kellene cserélnünk az autót és az új járgány megcsodálása Stevenage városába szólított minket. Őszinte leszek, semmit nem tudtam Anglia ezen településéről pedig párszor megfordultam a környéken, de a városba soha be nem mentem. Ez addig a napig volt igaz, amíg fel nem kerestük az egyik helyi autókereskedést. Mivel a kocsi elnyerte a tetszésünket, így párszor még vitt arra az utunk, így a helyi stadion mellett meglestem magamnak pár kisebb sporttelepet is, amelyből az egyik a Ridlins Enden található atlétikai stadion és a mellette lévő 5 nagyméretű és egy kisméretű füves focipálya volt. A stadion egy külön bejegyzést is megér, így most csak az ideiglenesen használt focipályákat mutatom be a blogon. A játékterek elég szegényes képet mutattak, ugyanis épp nyári pihenőjüket töltötték, azaz se kapuk, se felfestés, semmi. Ha nem láttam volna, hogy itt focizni szoktak, akkor egy szimpla parknak, vagy mezőnek néztem volna az egész területet. Viszont én tudtam, hogy itt pályák vannak olykor és a kihelyezett táblák is engem igazoltak. Jó volt látni ezt is, de sajnos rosszkor, rossz időben vezetett erre az utam.
Ridlins End Playing Fields
hancsi78
Tenisz - Chorleywood
Chorleywoodba a véletlen
repített, amikor is letérve az autópályáról egy több órás dugót próbáltam
elkerülni, mint később kiderült sikerrel. A főúton haladva és a megfelelő "ösvényt"
keresve haladtam el egy krikettpálya mellett, ahol természetesen megálltam
körbenézni. Ekkor fedeztem fel, hogy a CCC otthonával szemben lévő Chorleywood
House Estate területén működik a helyi teniszklub, ahol hat pálya és kényelmes
kiszolgálás várja a klubtagságit befizetőket. Ezen kívül is volt még három
ingyenes pálya a területén, mindjárt a bejárat után. Viszont ezek kevésbé
voltak összkomfortosak, de azért aki csak ütögetni akart párat, vagy gyakorolni,
esetleg elkezdeni a teniszt annak szerintem megfelelőek voltak ezek a pályák
is. Én örültem a találkozásnak, főleg mert a két "tenisztelep" között
a helyi fiatal labdarúgóknak volt a hazai pályája, de erről majd később.
hancsi78
Chorleywood House Estate
Tennis Courts
hancsi78
Bowling Green - London
Londonban járva a Bowling Green
pályák gyakran elkerülik a figyelmemet, hiszen néha még egy stadion vagy
focipálya bejáratát is elég megtalálni a túlzsúfolt betondzsungelben, nem hogy
egy szimpla telken elférő "tekepályát". Azért igyekszem odafigyelni
ezen kis zöld csodákra, hisz mind egy-egy kis élő sziget az aszfaltozott
valóságban, így megérdemlik a megörökítést.
A Kingston-upon-Thames területén található King Geoorge Fields sporttelepen már sajnos nem nyújt sportolási lehetőséget a nyitott, szabadtéri pálya, helyette a mellette felépített "indoor" bowling green vette át a szerepét. Ez a kincs valószínűleg bontásra vár, ha lesz rá valaha elég pénz, ha nem, akkor ott eszi meg az idő.
Az ealingi Pitshanger Parkban ennél szerencsére jobb kép fogadott. A pálya és a kis klubház még állt és szépen karban volt tartva, igaz a vandálok miatt az ablakok, ajtók már teljes barikád alatt állottak.
A szintén Ealingben található The Brentham Clubnál jobb volt a helyzet, mivel ez egy zárt "társaság" itt az egész sporttelep körbe volt kapva biztonsági megoldásokkal, mint drótkerítés, cctv kamera és állandóan figyelő személyzet. Ennek megfelelően a klub területén található pályák jól néztek ki, a klub épülete is ragyogott, igaz így én nem jutottam be a kapun, lévén nem fizettem tagsági díjat, ami lehet olcsó annál a klubnál ahol egykoron Fred Perry ütögette a labdát.
Enfieldben, a Brimsdown Sports Groundon található "zölddel" szintén nem volt szerencsém, hisz ez is alaposan el volt zárva, vagy csak én nem találtam a bejáratot, így mindössze pár képet tudtam kívülről készíteni, a meglehetősen barátságtalan környezetben elterülő pályáról és a szomszédos egykori focipályáról.
Kingston-upon-Thames - King George Fields BG:
Ealing - Pitshanger Park BG:
Ealing - The Brentham Club Ground BG:
Enfield - Brimsdown Sports Ground:

2019. szeptember 24., kedd
Bisham - BANSC
A Bisham Abbey National Sports
Centre egy gyönyörű, csendes környezetben lévő sporttelep a Temze partján.
Mivel nincs messze az angliai tartózkodási helyemtől, így már többször is
jártam arra, legutóbb 2015-ben és 2018-ban. A labdarúgás mellett golf, tenisz
és gyephoki pályák is vannak a területen, illetve egy nagyobb rendezvény és
sportcsarnok is rendelkezésre áll. A három labdarúgópálya egymás mellett,
párhuzamosan fut. Ezeket 2015-re teljesen felújították. Az elsőt átalakították
műfüvessé és bekerítették míg a másik kettőn csak a gyepszőnyeget cserélték le.
Viszont most, így együtt szépen mutatnak, ráadásul 2018-ban már négy csapat (FA
Bisham FC / Marlow United FC ( Hurst FC / Maidenhead Magpies FC) is hazai
pályaként használta őket.
hancsi78
Bisham - BANSC
hancsi78