Oldalak
▼
2017. június 6., kedd
Jegy - DVSC kézi 2002-2005
A DVSC kézilabdázóinak hazai meccsiről nehéz volt jegyeket beszerezni a kétezres években, ugyanis a Loki Szurkolók Egyesületének tagsága (fényképes igazolványa) bérletet jelentett a lányok hazai meccseire. Mivel én kezdetektől a LOSZ tagja voltam, így nagyon sokáig nem volt szükségem jegyváltásra, de ugye a gyűjtő szenvedélyem lévén szerettem volna minden meccsről eltenni egy-egy bilétát. Ennek érdekében szinte minden meccs után átfésültem a sportcsarnok lelátóit, hogy találjak jegyeket az aktuális meccsről, de sajnos nagyon kevésszer járt szerencsével a kutatásom. Annyit sikerült mindössze elérnem ebben az időszakban, hogy minden évről fel tudok mutatni legalább egy jegyet, ami nem sok, de legalább valami.
2002-2003
2003-2004
2004-2005
hancsi78
2017. június 5., hétfő
Hayes - Farm Park
Még 2014-ben tértem vissza Hillingdon Hayes részébe, ahol a Farm Park újra fotózása szerepelt a programban, de ezúttal részletesebben, mert a korábbi vizitem alatt nem volt idő körbejárni az apró létesítményt és az edzőpálya is kimaradt a szórásból. Ezen hibákat pótolva most megfelelő számú képet csináltam, több irányból, több szögből, hogy kielégítsem a magam felé támasztott minőségi követelményeket. A pálya két csapatnak is otthont ad, így az AFC Hayes és a fiatalok alkotta Brook House FC is a Farm Parkban fogadja az ellenfeleket. A klubház a főút mellett van kialakítva, de nagy változást nem láttam a korábbi vizithez képest, míg a pálya ezen épülettől bentebb, egy kis ligetes, erdős részen van kialakítva, de itt sem fedeztem fel nagy újításokat. Ezen center grund mögött van kialakítva egy szimpla edzőpálya, amely eléggé viseltesnek tűnt. Ezt korábban nem fedeztem fel magamnak, így összehasonlítási alapom sem volt az esetleges minőségi romlás tekintetében. Egy biztos, nagy gonddal nem ápolják és gondozzák ezt a területet, de azért teljesen elhanyagolva sincs. A lényeg, hogy a korábbi vizit hiányosságait pótoltam és végre minden pályáról megfelelő minőségű képet készítenem.
Farm Park
Farm Park - Training Ground
hancsi78
North Maidenhead Cricket
Maidenheadben és környékén több krikettpálya is található, ebből az egyik legszebb a város északi részén a Summerleaze Road. Egyszer már nekivágtam megkeresni a North Maidenhead CC otthonát, de sajnos akkor zárt kapukat találtam. Gyalogosan ugyan be tudtam volna menni, de akkor nem volt időm egy jó félórás sétára, hogy ténylegesen elérjem a dupla krikettpályát és a nem messze található Holyport FC otthonát. Ezt kudarcot orvosoltam pár éve és belekalkulálva a komolyabb sétát nekivágtam az ismeretlennek. A kapu ekkor is ugyanúgy zárva volt, de gyalogosan bejutottam és szerencsére a mellékút is ki volt kövezve, így nem volt gond a séta és nem kellett sem a lucsoktól, sem a sártól tartanom, kivéve az utolsó párszáz métert, ugyanis elérve egy kisebb kialakított parkolót (amely meccsnapokon kocsival megközelíthető) át kellett kelni egy kis fahídon és innen egy füves ösvényen folytathattam az utam a NMCC csendes és impozáns otthona felé. A pályához érve kiderült, hogy a városközpont felől (én a riverside felől érkeztem) is megközelíthető gyalogosan a pálya, legalábbis több kutyasétáltató érkezett abból az irányból. Igazából nekem ez már nem számított, én elértem a célt és aránylag gyorsan lefotóztam mind a két szépen karbantartott pályát, majd elindultam a kintebb lévő labdarúgók otthona felé. Az élmény megfizethetetlen volt és egy csodálatos környezetben kaphattam lencsevégre szép pályákat a reggeli frissítő testmozgásról már nem is beszélve.
Summerleaze Road - Cricket Grounds
hancsi78
Eger - Városi Stadion
1987-ben kezdtem el érdeklődni a foci iránt, amikor is egy FTC - Eger labdarúgó mérkőzést adott a televízió és én akkor, ott, alig kilencévesen, a fekete-fehér képernyőt bámulva megszerettem a labdarúgást. Sajnos sokáig csak részben tudtam követni eme nagyszerű sportot, így jószerivel azt se tudtam mi folyik a világ futballtérképen. Viszont a saját magam által szervezett gombfocibajnokságban minden áttekinthető volt pontos meccseredményekkel és statisztikákkal. Kár, hogy ennek vajmi kevés köze volt a valósághoz. A szakközépiskola megkezdése után kezdtem el feltérképezni komolyabban az igazi labdarúgást és amikor időm és pénzem engedte belemélyedtem a honi fociba, mert az már ekkor biztos volt, hogy a világesemények mellett ez fog a legjobban érdekelni. Az egri stadion a kilencvenes években tetszett meg, amikor a DVTK játszott arra és a szurkolói képeken visszaköszönt a számomra különlegesen festő hosszanti oldal. Innentől szurkoltam, hogy kapjuk meg az Eger csapatát a kupában (a bajnokságban évtizedekig kerülgettük egymást), hisz szerettem volna egy vizitet tenni a város legnagyobb létesítményében, de erre nem került sor, pontosabban a kilencvenes évek végén összeakadtunk az MK-ban, de a meccset sajnos Debrecenben rendezték. Párszor eljutottam ugyan a városba, de akkor még nem volt benne a stadionlátogatás a hobbijaim között, így csak a vár, a bazilika megtekintése és egy kis borozgatás szerepelt a programban. Egészen 2013-ig kellett várni a nagy találkozásra, amikor egy hétvégi bogácsi legénybúcsút követően a Szentmaryai Tibor Városi Stadion felé vettem az irányt és végre megtörtént az egyoldalúan várt randevú. Sajnos a korai érkezésem miatt nem voltak nyitva a kapuk, így kénytelen voltam kívülről körbejárni a centerpályát és megcsodálni a még egész jó állapotban lévő salakos edzőpályát. Azért így is nagy élmény volt és egy régi álom valósult meg a találkozással. Talán majd egy következő, szerencsésebb alakalommal a bejutás is összejön, esetleg egy Eger FC - DVSC NBI-es meccs kapcsán.
Szentmaryai Tibor Városi Stadion
SZT Városi Stadion - Salakos Edzőpálya
hancsi78
Az 5. év!
Eltelt az 5. esztendő is, így ismét eljött az
idő egy kis elemzésre a bloggal kapcsolatban.
Az öt év alatt 56.373-an tekintették meg a
bejegyzéseket, ami átlagban ezer kattintást jelent egy hónapban, ami nem rossz,
főleg, hogy továbbra sincs hirdetve sehol az oldal. Ez a szám azt jelzi, hogy a
népszerűsége nem csökkent, de nem is nőtt, vagyis tartja a blog a színvonalat és
remélhetőleg ez így marad a hatodik esztendőre is.
A jövőt tekintve a képrovatban, a stadionokkal kapcsolatban
változások lesznek, valamint a gyűjtemény rész is tovább fog fejlődni. Viszont
az eddig külön is megtalálható csapat és
szurkolói csoport bemutatók, valamint meccsbeszámolók nem fognak kiemelt helyet
kapni az oldalon, de nem fognak eltűnni
sem. Ezen népszerű bejegyzésekkel kapcsolatban más tervek vannak, de erről majd
később, ha be is következik az változás.
Most lássuk mi történt tavaly és az elmúlt 5
esztendőben.
Eddig 978 bejegyzés született a blogon,
amelynek többsége egyszerű közlése a gyűjteményem darabjainak legyen szó sálakról
vagy éppen stadionokról készített felvételekről, míg kis százalékban saját csapat
és csoportbemutatók is felkerültek.
Az oldalak népszerűségét tekintve a magyar és
debreceni sálak vezetik a listát, majd a hazai stadionok következnek. Ezután
jelentős szakadás figyelhető meg, majd jönnek szépen sorban az angol sálak, stadionok
és európai sálak, stadionok.
A bejegyzéseket tekintve az Ultras Hajdúszoboszlóról
készített írás volt a legnépszerűbb, olyannyira, hogy a tavaly első helyen
végző Ultras Debrecen Sportegyesületről készült bejegyzést csak fele annyian
tekintették meg. A dobogóra a London stadionjairól készített címeres bejegyzés
érte fel, majd kissé leszakadva a Kispest on Tour Debrecen következik a
Debreceni Sport Club bemutatójával karöltve. Nagyobb érdeklődést mutatott még a
SZUD eddigi három részes csoportbemutatója és a tavaly megjelent könyvről
készült bejegyzés.
A magyar nyelvű közlés miatt természetesen még
mindig kis hazánkban a legnépszerűbb a blog és a megtekintések több mint a fele
Magyarországról érkezik. Az Egyesült Királyságból futott be most is a második
legtöbb kattintás, majd harmad annyian képviselik az USA és Oroszország
táborát. Aztán komolyabb érdeklődés van még az oldal iránt Németországban és
Ukrajnában, majd jelentős szakadás, de az első tízbe még belefér Franciaország,
Portugália, Lengyelország és Írország.
Remélhetőleg, hamarosan sikerül kialakítanom a
blog új arculatát és az elmúlt hónapok kissé visszafogottabb teljesítménye után
újra több bejegyzés fog születni egy-egy hónapban.
Addig is jó nézelődést, olvasgatást kívánok
mindenkinek!
hancsi78