Skót sálak terén eléggé beerősítettem az elmúlt esztendőkben, így nem kérdés, hogy az ország egyik leghíresebb csapatától is több nyakbavaló nálam landolt. Ráadásul szerencsés is voltam a beszerzésüket illetően, mert az olcsóságuk mellett, ezen kilenc darab minőségével és stílusával is maradéktalanul elégedett vagyok. Kimondhatom nyugodtan, az eddigi glasgowi sálaim (beleértve a Celtic csapatáét is), nem hozták azt a szépséget, amit elvártam tőlük, de mostanra már a csalódottság a múlté, a Rangers FC legalább gondoskodott róla.
hancsi78
Oldalak
▼
2015. augusztus 28., péntek
Kingshill School - Cirencester
Cirencesterben az idei évben jártam, és egy kellemes nap keretében a helyi fontosabb sportlétesítményeket is felkerestem a hazaút előtt. A labdarúgó csapat stadionjának megtekintése után egy kicsit továbbhajtva a főúton a Cirencester Kingshill School sporttelepébe botlottam bele és kisebb tanakodás után úgy döntöttem csinálok pár képet a komplexumról, még ha ez ne is volt betervezve a programba. Sajnos az iskolai és ezzel együtt a bajnokságok szünetelésének köszönhetően a pályák hibrid állapotban voltak. Ez azt jelentette, hogy sem a hoki, sem a foci, sem a rögbipályák nem voltak már felfestve és a kapukat is lehozták a zöld gyepről, így sajnos csak egy nagy rétnek felelt meg a terület, ami kerítéssel volt körbevéve. Az iskolai csapatok mellett, a labdarúgó pályákon (mert ebből kettő is volt, akár csak a rögbiből) a Kingshill FC csapata játszik tétmeccseket, persze csak ha éppen nincs szünidő. A zöld játékterek mellett a sporttér közepén egy kisebb tornacsarnok is ki volt alakítva, illetve mellette pár teniszpálya kapott helyet. A terület zártsága miatt sajnos csak a kerítésen kívülről tudtam képeket készíteni, amelyek így nem lettek a legjobbak. Talán majd egy másik alkalommal, a bajnokságok és az iskolaidő sűrűjében jobb anyaggal tudok előrukkolni.
Cirencester Kingshill School
Football Grounds 1-2
CKS Rugby Grounds 1-2
CKS Hockey Ground
CKS Sports Hall
CKS Tennis Courts
hancsi78
Bournemouth Cricket - Dean Park
Bournemouth városába sokszor leruccantunk már az eltelt évek alatt, de szinte csak nyáron tettük tiszteletünket a városban és a homokos tengerparton. A tavalyi évben viszont egy téli vizitre érkeztünk, egy céges Karácsonyi parti keretében. A csokoládékészítéssel, ivással, evéssel egybekötött hétvégén azért akadt egy kis idő a környék, még ismeretlen pályáinak a feltérképezésére is. Az első ilyen, még soha nem látott létesítmény a város legnagyobb krikett grundja volt, a Dean Park. A pálya igen érdekesen volt kialakítva, hiszen teljesen körbe fogták a lakóházak és sok esetben a hátsó kertek a pályára néztek. Ennek köszönhetően a pálya teljesen körbekocsikázható, de ezért nehezen belátható. A főbejárattal még nem is volt gond, mert azt elég látványosra tervezték, de a többi rész vagy megközelíthetetlen a házak miatt, vagy csak egy kapu látható. Azért a megszokott mennyiségű és minőségű képet elkészítettem és egy újabb krikettpályával a tarsolyomban mehettem tovább az utamon.
hancsi78
hancsi78
2015. augusztus 27., csütörtök
Wooburn Green Lane Grounds - Beaconsfield
Beaconsfield szélén már jártam egyszer fényképezni, de akkor nem voltam elég alapos és csak futtában készítettem pár felvételt a Wooburn Green Lane négy labdarúgó pályájáról. Mivel a területre bejutni szinte lehetetlen, mármint a szabályok betartásával, így a fotózásra most is a főbejárat felől került sor. Különösebb változást nem vettem észre az eltelt időben a pályák állagát tekintve, és az egymagában árválkodó öltözőépület is hasonlóan elhagyatottnak tűnt, mint korábban. Ilyen messziről azt se nagyon tudtam megállapítani, hogy vajon az egyes, a kettes, a hármas, vagy esetleg a négyes pálya számít a centernek. Lehet az is, hogy ez egy lényegtelen kérdés és mind a négy pálya hasonló súllyal esik latba, ha meccset játszik a Beaconsfield Town FC. Az is lehet, hogy már nincsenek is itt éles meccsek, mert a kapukon kívül csak a gyep lenyírása mutatja azt, hogy itt van labdarúgó élet. Sokszor jártam arra az elmúlt esztendőkben, de én még a bejáratot se láttam soha nyitva, így focizó csapatokat se fedeztem még fel a "dombtetőn".
hancsi78
Beaconsfield
Wooburn Green Lane
Ground 1
Ground 2
Ground 3
Ground 4
hancsi78
Északír Bowling Greens
Észak Írországban járva nem kerülhettem ki a brit szigeteken oly népszerű bowling green pályák fényképezését. A legtöbb, vagy egy általam felkeresett stadion mellett volt, vagy az oda vezető menetvonalon akadtam bele, többnyire tudatosan. Az Aircraft Parkban mindjárt egy különlegesen kialakított pályával találkoztam, hiszen a klubépületben, az emeleten, egy üveges rész volt kialakítva, ahonnan figyelemmel lehetett kísérni a találkozókat. Ilyennel még azelőtt nem találkoztam, így számomra kuriózumként hatott. Az Inverary Parkban, a Holywood Roadon az Inverary BC otthonát fedeztem fel, de elég jól el volt zárva a kíváncsi szemek elől, így ezt a pályát csak kívülről tudtam megcsodálni. A Gallaher BC otthona még jobban el volt zárva a "külső betolakodóktól", de itt a zárt ajtók mellett, még számos vasrács és egyéb biztonságtechnikai elem képzett akadályt, nem csak a bejáratnál, hanem a pályán körbe is. A Wilson Parkban, a Cliftonville BC otthonában, már lazábbak voltak a korlátozások, így nagy megelégedésemre kedvemre fényképezhettem. Összességében négy bowling green pályát látogattam meg Belfastban, egy igen intenzív nap folyamán.
Aircraft Park:
Inverary Park - Holywood Road(Inverary BC):
Severn Street(Gallaher BC):
Wilson Park(Cliftonville BC):
hancsi78
Aircraft Park:
Inverary Park - Holywood Road(Inverary BC):
Severn Street(Gallaher BC):
Wilson Park(Cliftonville BC):
hancsi78
Prince of Wales Stadion - Cheltenham
Cheltenham városában járva sikerült elég alapos munkát végeznem és a krikett, futball központok mellett a helyi lóversenypályára is kijutottam. A sorból nem maradhatott ki a rögbi sem, amelynek legmagasabb szintjét a Cheltenham Tigers RFC csapata képviseli a városban, akik a Prince of Wales stadionban rendezik hazai találkozóikat. A pálya elsősorban az atletizálóknak lett készítve, ami egyértelművé válik, amikor elsőnek megpillantja az ember. Ennek nyomatékosítására a Cheltenham & County AC az úr a stadionban, de a rögbi sokkal nagyobb teret nyert itt, mint arra számítottak. Napjainkban, a legfontosabb sportnak a tojáslabda dobálás számít a falak között. 2014-óta a Cheltenham Saracens FC labdarúgói is használják a pályát, így az atletizálóknak figyelniük kell, hogy a csapatsportok el ne száműzzék őket az otthonukból. Mint írtam, a rögbi most a legnépszerűbb a területen, amit egy, a stadion mellett kialakított edzőpálya is jelez. A centerpálya kímélése céljából itt edzenek a fiúk, de a méretéből és a jónak tűnő gyepszőnyegből kiindulva akár meccseket is tudnak itt játszani.
Prince of Wales Stadion:
Prince of Wales Rugby Ground:
hancsi78
Prince of Wales Stadion:
Prince of Wales Rugby Ground:
hancsi78
Salakos Edzőpályák - Debrecen
Debrecenbe nem sok salakos nagypálya maradt fent a kétezres évekre. A két legnagyobb sporttelep, egy-egy ilyen edzőpályával rendelkezett és ha nem is tökéletes állapotban, de még mind a kettő áll. A Vágóhíd utcai, feketesalakos játéktérre persze erős túlzás azt állítani hogy "áll", hiszen már nagyon régóta nem pattog arra a labda, sőt nagyon régóta gaz, bokrok és méteres fák vették át a felügyeletet. A kétezres években legalább még esély volt pár képet készíteni a területről, de később már be se jutottam, a stadion mögött lévő, labdarúgásra teljesen alkalmatlanná vált területre. Persze ezen már nincs mit csodálkozni, mert mostanra a Vágóhíd utcai stadiont is teljesen lebontották, és nem lehet csak úgy ki-be szaladgálni az építési területen. Az Oláh Gábor utcán sokkal szerencsésebb a pálya sorsa, hiszen a mai napig áll. Igaz nem virul, és a talajmenti gaz már szépen benőtte a nagyját, de egy kialakított kispályán legalább még a salak az úr. Pár évvel ezelőtt még edzőmeccsek lebonyolítására is alkalmas volt a terület, sőt, kispályás tornák voltak itt rendezve, nem is egyszer. Hogy mi lesz a salakos sorsa egyenlőre még kérdéses, a klub se tudja, így egyenlőre örüljünk, hogy egy kispályán még olykor pattog itt a labda.
Oláh Gábor utcai Salakos Edzőpálya (Disused):
Vágóhíd utcai Salakos Edzőpálya(Disused):
hancsi78
Boavista Kispályái
A Zöld Foki Szigetek nagy pályáinak kitárgyalása után, most következzenek a kisebb játékterek. A Sal Reibe vezető tengerparti séta során, a sziget fővárosába érve legelőször a szépen körbefalazott kisebb, kézilabda pálya méretű létesítmény tűnt fel. Később megtudtam, hogy főleg kosárlabdázásra használják a területet, és olykor népes közönsége is van a játéknak. A minél több néző befogadásának érdekében az egyik hosszanti oldalon pár soros betonból kialakított lépcsősor volt, ami így, egy kisebb lelátónak felelt meg. A külső falakat pár graffiti is díszítette, és egy tucatnyi semmittevő is bandázott a pálya bejáratánál. A másik, Boavistán felfedezett kisebb pálya Povoacao Velha településen volt, és nagyon nem kellett keresnem, mert a földes nagypálya végében volt kialakítva. Sok minden nem tudok elmondani a játéktérről, mert nem láttam be a méteres falaktól és a bejárat is lakat alatt volt. Mást nem tehettem, készítettem pár felvétel kívülről és folytattam a felfedező túrámat.
Povoacao Velha:
Sal Rei:
hancsi78
Povoacao Velha:
Sal Rei:
hancsi78
Nicosia
Ciprus legnagyobb stadionját 1999-ben építették a fővárosban, Nicosiában. Az akkor modernek számító létesítményben egyszerre lelt otthonra a főváros két legnagyobb csapata az Apoel és az Omonia, valamint a kisebb respekttel rendelkező Olympiakos Nicosia. Talán ezért is pompáznak a lelátók világoskék és fehér színekben, mert ez egyik egyletnek sem a jelenlegi színe. A modernek mondható stadion ellenére a lelátók nagy része nem fedett, de ismerve a ciprusi, egész évben kellemes időjárást ezen nincs is mit csodálkozni. Amikor fiatal voltam szinte sehol nem jegyezték még a szigetország labdarúgását, és anno csak azt latolgattuk egymás közt, hogy megússzák e három gól alatt a válogatottunkkal való találkozást. A klubcsapataikról se sokat hallottunk, mert nem képviseltek jelentős erőt az európai mezőnyben. Mára ez annyiban változott, hogy a klubfutball erősödésével (EL, BL körök és onnan való továbbjutás) a válogatottjukat sem lehet félvállról venni, igaz a komolyabb eredményekkel még adósak. A lényeg, hogy a magyar labdarúgás mellett lassan már mindenki elhalad, még az olyan régen lesajnált országok is, mint Ciprus.
Nicosia - New GSP Stadion:
hancsi78
2015. augusztus 24., hétfő
Jegyek - NBI
Következzenek most olyan jegyek a magyar labdarúgó élvonalból, ahová csak 1-2x jutottam el. Vagy azért mert több évet nem szerepelt az aktuális ellenfél a legjobbak között, vagy azért mert valami oknál fogva én nem tudtam elutazni a fiúkkal. Pár esetben azért nincs több jegyem, mert egyszerűen nem kaptunk, vagy elveszett, hiszen fiatalon, amolyan napló félét vezetve, beragasztottam ezeket a fontos kellékeket az akkor még írásos memoáromba. Innen kiszedve sajnos több jegy is komolyabban megsérült, így azokat ma már képtelenség bemutatni.
Zuglóban egykor jó kis csapata volt a BVSC-nek és pár éven keresztül nagy volt a harc a kék-fehérekkel, hogy ki is a jobb "vasutas" az országban. Sajnos én mindössze egyszer jutottam el a Szőnyi útra, akkor is el kellett hagynom a stadiont, mert a rendőrök nem nézték jó szemmel egy sárga füstbomba begyújtását. Ezt az emlékezetes meccset őrzi a 200 Forintot kóstáló biléta.
Az Eger mindössze egy esztendőt töltött a legmagasabb osztályban az elmúlt 20 évben, és akkor is rendesen kicseszett vele az MLSZ. Nem játszhattak otthon, így az egyetlen jegy is a miskolci Borsodi Stadionból való, amin én nem voltam jelen, de a jegyét azért őrzöm az összecsapásnak.
A Gázszer FC Agárd egy igazi otthontalan csapat volt a kilencvenes évek végén. Először Székesfehérváron, majd Akasztón játszotta a meccsit. Én a Sóstói Stadionba jutottam el az egymás elleni párosításaink alatt, így onnan van egy mára már pótolhatatlan jegyem. Pótolhatatlan, hiszen a Gázszer FC csapata pár év után törlődött a magyar labdarúgó térképről.
A REAC csapata az új érának számító kétezres évek végén került fel pár évig a legjobbak közé, így az onnan származó jegyek nem olyan muzeálisak. Ráadásul én is csak kaptam őket, lévén még egyszer sem fordultam meg a Budai II László stadionban.
Ellenben Akasztón jártam párszor és valamiért mindig olyan jó hangulat uralkodott ott, a semmi közepén. A jegyeim kissé megviseltek lettek a sok megpróbáltatás miatt, de legalább őrzök kettőt, a már szintén megszűnt Stadler FC elleni meccsekről.
Szeged méltatlanul, csak egy fél szezont töltött az elmúlt két évtizedben a legjobbak között, de szerencsémre abban a fél esztendőben pont náluk játszottunk, így legalább egy jegyre szert tehettem. Sajnos az eredmény törölték tavaszra, mint ahogy a Szegd LC is a süllyesztőbe került, be se fejezték a szezont.
A szolnoki vasutasok 2010-ben jutottak fel a legjobbak közé, de csak átszállójegyet váltottak. Én sikeresen le is maradtam a meccsről, de legalább a jegyet megkaptam utána.
Tiszakécskén is csak egy évig volt minőségi foci, de szerencsémre arra eljutottam és hasonló érzésekkel gazdagodhattam mint Akasztón.
Vácon remek csapat volt a kilencvenes években, sőt bajnok csapat volt a Dunakanyarban, amely kiváló eredményeit azóta se tudta megközelíteni. Sőt, a kiesésük után, csak egy esztendő adatott meg a váci labdarúgásnak a legjobbak között, a többi esztendőt az alacsonyabb ligákban töltötték. Nekem még a kilencvenes évek végéről van két bilétám, amit most már féltve őrzök, hiszen ezek is pótolhatatlan ereklyék számomra.
BVSC:
Eger FC:
Gázszer FC Agárd:
REAC:
Stadler FC:
Szeged LC:
Szolnoki MÁV FC:
Tiszakécske FC:
Vác FC:
hancsi78
Golfpályák tengeren innen és túl
A mostani golfpályák nem hogy két külön országban, de két teljesen más kontinensen is találhatók. Az első mindjárt Észak Afrikában, azon belül Tunézia, Hammamet nevű városának szélén, egy ottani nyaralóközpontnál kialakítva. A Sentido Phenicia Hotel nem csak a szimplán pihenni vágyókkal foglalkozik, hanem a golf szerelmeseire is gondol. Igaz a szálloda területén csak egy edzőközpont található, de a pár mérföldre lévő, miden igényt kielégítő pályára ingyenes járatokon lehet eljutni. A másik két pálya az öreg kontinens szívében, Magyarországon található. Az egyiket Debrecen városának szélén, a Sámsoni úton kifelé haladva érheti el az akit érdekel ez a sport, és ott, egy kiváló állapotban lévő pálya és klubház fogadja a látogatókat a Golf Garden Club Debrecen szolgálatában. A harmadik, és egyben utolsó pálya szintén Hajdú-Biharban található, de a központtól egy jó félórás kocsiútra, Vámospércs és Bagamér között. A nagy pompával beharangozott Boya Eagles Golf CC már nem volt olyan fényes állapotban mint a megnyitása után, sőt, nekem nagyon úgy tűnt, hogy itt bizony már nem ütögetik a labdát.
Hammamet - Sentido Phenicia Hotel:
Debrecen - Golf Garden Club:
Vámospércs - Boya Eagles Golf CC:
hancsi78
Hammamet - Sentido Phenicia Hotel:
Debrecen - Golf Garden Club:
Vámospércs - Boya Eagles Golf CC:
hancsi78